Hírek
2026. ápr. 17.
Horváth László
Ahol a szakma életre kel – Bacsák a Balatoni Szakmakikötőn
A hatodik alkalommal megrendezett Balatoni Szakmakikötő programjai között intézményünk, a Siófoki SZC Bacsák György Technikum és Szakképző Iskola is színes, interaktív bemutatókkal várta az érdeklődőket a fonyódi hajókikötőben.

A rendezvény célja ezúttal is az volt, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok és a látogatók közelebbről megismerhessék a különböző szakmákat, valamint az iskolánkban folyó gyakorlati képzéseket.
Standjainknál a látogatók számos izgalmas tevékenységben próbálhatták ki magukat. A célbalövés különösen népszerűnek bizonyult, hiszen játékos formában engedett betekintést a rendészeti és biztonsági területek világába.
Külön figyelmet kapott az önvédelmi gyakorlatok bemutatója, ahol a résztvevők alapvető technikákat ismerhettek meg, valamint betekintést nyerhettek a képzés során elsajátítható készségekbe. Emellett a szakmai tesztek és a különböző pénz- és vízjelek felismerését bemutató feladatok is sok érdeklődőt vonzottak.
A programok során az óvodai nevelő és a honvéd kadét képzés ismertetése is fontos szerepet kapott, így a látogatók átfogó képet kaphattak az iskola képzési kínálatáról és lehetőségeiről.
Összességében a Bacsák standja idén is nagy sikert aratott: a látogatók élményekkel gazdagodva, új ismeretekkel térhettek haza, miközben közelebb kerültek a pályaválasztás fontos döntéséhez.
GALÉRIA
Szakmakikötő 2026



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Június 4., a nemzeti összetartozás napja
A nemzeti összetartozás napján fogadják szeretettel Fogel Tibor kollégánk írását!
2026. jún. 3.
Fogel Tibor

Ballagás 2026
A Bacsák György Technikum megható és ünnepélyes keretek között búcsúztatta végzős diákjait.
2026. ápr. 30.
Horváth László

Bronzérmes lett iskolánk csapata a kereskedelmi ismeretek versenyén
Idén második alkalommal került sor egy 9. évfolyamos, szakképzős tanulók számára megrendezett kereskedelmi ismeretek versenyre.
2026. ápr. 26.
Demeter Edina
